A halálos áldozatokat is követelő, új koronavírus egyre közelebb van Magyarországhoz. Bár a szakemberek igyekeznek minél jobban lassítani a járvány terjedését, a csúcspontot még nem értük el. Jelenleg ugyan hazánk nincs közvetlen veszélyben, a hatóságok csak gyanús eseteket vizsgáltak, de nem kizárt, hogy hamarosan itthon is megjelenik a koronavírus. Megfelelő óvintézkedésekkel, a megelőzésre való tudatos koncentrálással azonban csökkenthetjük annak a rizikóját, hogy megfertőződjünk. Szerencsére, a koronavírus ellen bevethető módszerek más, a felső légutakat megtámadó vírusok, például az influenza vagy a nátha ellen is hatásosak!
A kézmosás a legfontosabb
A gyakori, alapos kézmosás az egyik legjobb módszer a koronavírus terjedésének megállításához. Természetesen, ez nem annyit jelent, hogy egy kevés langyos vízzel meglögyböljük a kezünket! A megfelelő kézmosás legalább 20-30 másodpercig tart, meleg vízzel és szappannal történik, és ne hagyjuk ki sem az ujjak közötti területet, sem a kézfejet! Ha nem áll rendelkezésünkre szappan és víz, fertőtlenítő hatású, alkoholos zselét is használhatunk. Ezt néhány száz forintért beszerezhetjük a gyógyszertárakban, drogériákban vagy nagyobb szupermarketekben, de sok nyilvános helyen is ki van már rakva ilyen adagoló.
Különösen fontos a kézmosás:
- tüsszentés és köhögés után
- toaletthasználat után
- ételkészítés előtt, alatt és után
- étkezés előtt
- ha kisgyerekekről, kisbabákról gondoskodunk
- ha betegeket gondozunk
- ha állatokat gondoztunk, állati ürüléket kezeltünk
- ha a kezünk láthatóan piszkos
Köhögés, tüsszentés
A koronavírus (más hasonló vírusokhoz hasonlóan) valószínűleg cseppfertőzéssel terjed, vagyis a köhögéssel, tüsszentéssel a levegőbe juttatjuk a kórokozókat, azokat pedig mások belélegezhetik. Ha nem takarjuk el az arcunkat, jelentős mértékben felgyorsíthatjuk a járvány terjedését. A régi udvariassági szabály, vagyis az, hogy tegyük a szánk elé a kezünket, csak részben követendő. Ha ugyanis a tenyerünkbe köhögünk, tüsszentünk, és nem mossuk meg azonnal a kezünket, a különböző tárgyak, felületek vagy éppen más emberek megérintésével rögtön tovább is adhatjuk a vírust! A legjobb, ha zsebkendőt szorítunk az arcunkra, vagy a könyökhajlatunkba tüsszentünk, köhögünk.
Kerüljük a zsúfolt helyeket, a betegeket!
Minél több ember zsúfolódik össze egy viszonylag zárt helyen, annál nagyobb az esélye annak, hogy megfertőzzük egymást a kórokozókkal. Ez még akkor is igaz, ha mindent megteszünk azért, hogy ne adjuk tovább a koronavírust. Hacsak nem kifejezetten muszáj, ne menjünk zsúfolt helyekre.
Ehhez kapcsolódik az a jó tanács is, hogy lehetőleg kerüljük a közeli kontaktust a láthatóan beteg, köhögő, taknyos emberekkel. Ez természetesen akkor is igaz, ha mi magunk vagyunk betegek! Ha lázasak vagyunk, köhögünk vagy más felső légúti tünetünk van, maradjunk otthon.
Viseljünk-e maszkot?
Ha a koronavírussal kapcsolatos védekezésre gondolunk, a legtöbb ember számára azonnal a szájat és az orrot takaró arcmaszk ugrik be. A maszk célja, hogy a levegőben lévő részecskéket kiszűrje, így azok ne kerülhessenek be a szervezetbe.
Azonban a kereskedelmi forgalomban kapható arcmaszkok többsége nem nyújt tökéletes védelmet, egyrészt, mert általában nem illeszkedik elég szorosan az arcra, másrészt, mert az apróbb részecskéket nem képes kiszűrni.
Ha a maszkviselés mellett döntünk, akkor a szorosan illeszkedő, nagyobb szűrőképességű (vagyis kisebb részecskéket kiszűrni képes) maszkot válasszuk. Ezek ára általában jóval magasabb, mint az egyszerűbb arcmaszkoké.
Fontos megjegyezni, hogy a maszk nemcsak minket véd a fertőzéstől, de másokat is attól, hogy mi továbbadjuk nekik a kórokozókat, ezért akkor fokozottan javasolt lehet a maszk, ha mi vagyunk betegek!
Forrás: EgészségKalauz